Balázs Attila döntőt játszott Prostejovban
Blue Tigers Club

Balázs Attila döntőt játszott Prostejovban

2019-06-08 - A magyar játékos két szettlabdáról veszítette el a második játszmát.

A világranglistán 93., 3. helyen kiemelt spanyol PabloAndujar 6:2, 7:5-re nyert a 11. helyen kiemelt Balázs Attila (ATP-222.) ellen a döntőben a 92 040 euró összdíjazású, prostejovi ATP Challenger-verseny. A mérkőzés 105 percig tartott Csehországban.


A magyar játékos másodszor játszott finálét ezen a szinten, 2010-ben Palermóban tornagyőztes volt. Andujar 11. döntőjében volt érdekelt az ATP Challenger-sorozatban, korábban mindig győztesen hagyta el a pályát az adott verseny utolsó egyéni mérkőzését követően.


Az már a kezdés előtt biztos volt, hogy a prostejovi találkozó egyik résztvevője búcsút vehet makulátlan statisztikájának, ami egyesben az ATP Challenger-döntőket illeti.


A 48 perces első játszmát félelmetesen kezdte Andujar: elhúzott 4:0-ra (40-re és 30-ra nyerte el ellenfele szerváját), majd 3 bréklabdája volt. Az elszántan küzdő és ekkor már jó megoldásokat bemutató magyar játékos hárította ezeket az esélyeket, hozta a szerváját, majd azzal a lendülettel, szintén hatalmas csatában brékelte a spanyol teniszezőt.


Sajnos ezután újra Andujar volt a jobb, fogadóként nem veszített labdamenetet, majd 30-ra szerválta ki a szettet.


A második felvonás még szorosabban alakult. Attila 1:0 után elképesztőan nagy és szoros harcban, a negyedik esélyt kihasználva brékelt. De jött a fordulat…Andujar sorozatban négy gémet nyert, kétszer is 30-ra vette el ellenfele adogatását.


Attila nem adta meg magát, hatalmas szívvel harcolt, sokszor lepte meg korábbi top40-es ellenfelét. A magyar játékos fordított 5:4-re, amikor jött a sorsdöntő gém. Attila fogadóként 40-15-re is vezetett, vagyis két labdája volt a döntő szetthez.


Sajnos Andujar ekkor elképesztő sorozattal válaszolt. A spanyol játékos 12 labdamenetet nyert zsinórban, ezzel pedig lezárta a döntőt. A meccslabdánál még a szerencse is mellé állt, ütése nyomán a labda védhetetlenül csorgott át a hálóról a túloldalra…

Még több cikk

Fórum a BTC-n

Fórum a BTC-n