Enyedi János, a fiatalok tanítója
Interjúk

Enyedi János, a fiatalok tanítója

Két évtizede edzősködik, korábban játékosként is éveket töltött a fehér sportágban.

- Mi a legfontosabb része a munkádnak?

- Szerintem ez a leglényegesebb része az egésznek! Ebben az esetben fiatal gyerekekről, kicsikről beszélünk. Itt a legfontosabb a technika elsajátítása, lényeges, hogyan foglalkozunk velük, milyen szellemiségben nevelkednek. Elég sok időt töltenek a pályán, nagyon oda kell figyelni a fejlődésükre. Minden percben, másodpercben figyelni kell arra, hogy mit csinálnak. Előfordul, hogy meg kell állítani az edzést, meg kell mutatni a helyes megoldást, el kell beszélgetni velük. Gyerekekről van szó, a lelkükkel is foglalkozni kell. Sokféle hatás éri őket az iskolában, a szülők révén. Lényeges az is, hogyan szerettetjük meg velük a sportot. A BTC-n nevelkednek, ha sikeresek, akkor 6-7-8 évre is megoldódik a klub eredményessége. Főleg, ha kötődnek az edzőhöz, a klubhoz, akkor nem mennek máshová, nem akarnak változást.

- Miért választottad azt az utat, hogy a fiatalok képzésére helyezed a hangsúlyt?

- Sok összetevője van annak, hogy edzősködöm. Hét évesen kezdtem el teniszezni, végig tagja voltam a korosztályos válogatottaknak, 12, 14 és 16 évesen is. Akkor a velem foglalkozó edző elkerült a klubomtól, a Metro RSC-től és utána nem jött olyan habitusú és tudású szakember, aki elősegítette volna a további fejlődésemet. A másik része pedig anyagi tekintetű volt. Tizenhat évesen kérték a szüleimtől, hogy ki kellene venni engem az iskolából és jó lenne külföldi versenykre járni. Ezt a szüleim nem tudták finanszírozni. Így elkezdtem nyári táborokban tevékenykedni, ott már a gyerekekkel foglalkoztam. Én is fiatal voltam, így nyilván a kicsikkel gyakoroltam. Nem biztos, hogy a nagyobbak elfogadták volna egy velük közel azonos korú ember tanácsait. Később tanfolyamokon tevékenykedtem, majd az utánpótlás felelőse lettem a Metronál. Húsz éve edzősködöm, szinte minden típusú és szintű játékossal foglalkoztam. Tartottam oviteniszt, voltam 18 éves játékossal, voltak egyéni tanítványaim, akik versenyeztek is. Velük heti négy-öt alkalommal szparingolni is kellett. Szerintem a kicsikkel nehezebb foglalkozni, mint a kész játékosokkal. Hozzájuk megfelelő természetű, személyiségű és tudása edző kell. Gondolom ezt látták bennem a BTC vezetői. Nagyon szeretem ezt a feladatkört. Egy tizenhét éves játékosnál azért nehezebb belenyúlni a technikába, hiszen már megvannak a beidegződések. Aztán az újítást követően előfordulhat, hogy eleinte nem igazán megy a mozdulat, akkor frusztrált lesz a játékos. Akkor az edzés hangulata sem olyan jó. A kicsik viszont azonnal elfogadják a tanácsot.

- Hogyan érzed magad a BTC-nél?

- Nagyon jól! Eleinte voltak nehézségek, de azokat be lehet tudni annak, hogy próbaidőszak volt. Mostanra kialakult, hogy ki miért felelős, mik a feladataink. Így az edzők is sokkal jobban magukénak érzik a területüket. A gyerekek is kötődnek egy-egy emberhez. Ha bármi gondjuk akad, akkor a szülők vagy a nagyobb gyerekek is tudják, kihez kell fordulni. A kezdeti akadályok elhárultak. Úgy érzem, a klubnak a kicsikre kell építenie, hiszen jók és szépek a mostani eredmények. Egy eredményes gyerekjátékos sikeres felépítése vonzza majd be a többieket. Így a hosszú távú eredményesség is biztosított lesz a BTC-nél. Erre kell törekedni!